A legerősebb antioxidáns! Soha ne becsüld alá a természet erejét!







Flavin7 tapasztalatok



Ha jó érzés volt az egészsége, rendelje vissza nálam:
06-30-687-4347


M. Ferencné
A Flavin7 italt napi 5 ml-es adagolásban szedem és hatására az immunrendszerem nagyon megerősödött. Évek óta nem kaptam el semmilyen fertőző betegséget. Szellemileg is felfrissültem, 65 évesen végeztem el sikeresen az ECDL számítógépes tanfolyamot.

P. Izabella
Édesanyámnak van egy fibromája, amivel évek óta szenved. Elkezdte használni a Falvin 7 italt és már 2 hét múlva érezte a hatását. A fibroma összehúzódott és már nem feszítette annyira a hasát. Jobb lett az étvágya és javult a közérzete is. Nyugodtabban aludt tőle. A Kristályolaj nagyon jó hatással volt az ízületi fájdalmakra. Édesanyám több, mint tíz éve szenvedett körömágy gombától és még a méregdrága külföldi szerek sem hoztak pozitív változást. Egyedül a Kristálykrém, ami teljesen rendbe hozta a gombás fertőzést.

Kérem tekintse meg és olvassa figyelmesen az alábbi sorokat, melyek valós tapasztalatok. Olyan emberek írták, akik igazán tudják azt, hogy miben és milyen módon segítette - nem egy esetben

TELJES - gyógyulásukat, súlyos betegségeik leküzdését ezen csodálatos készítmények valamelyike.
Ha jó érzés volt az egészsége, rendelje vissza nálam:
06-30-687-4347


Némelyek vállalták nevüket, mások nem.

A FLAVIN7-et ajánlom minden daganatos betegségben szenvedő sorstársamnak. Én már 2 éve operáció után szedem a cseppeket. Orvosaim javulást állapítottak meg. /L. István, Dunaszerdahely/

66 éves férfi vagyok. 2003. márciusában gége rosszindulatú daganatot állapítottak meg nálam az orvosok. FLAVIN7 ital fogyasztásával elkerülhetővé vált számomra a gégemetszés. Dózis: 10 ml/nap. /C. B., Sirok/


54 éves nő vagyok. Fibroma miatt mellműtétem volt. A mellműtétet követően később hegképződés volt látható az ultrahang vizsgálaton. Három hónapig szedtem a FLAVIN7 készítményt napi 5 ml mennyiségben és a következő UH vizsgálatkor már nem volt látható az 5 mm átmérőjű csomó, heg. Ezt leleteim is igazolni tudják. /D.L., Marcali/



3 éves kislányom a téli időszakban gyakran betegeskedett. Problémát jelentett számunkra kislányunk étvágytalansága is, valamint az, hogy gyors ütemben növekedett. FLAVIN7 italt ivott folyamatosan, napi 1-2 ml-t. Ennek eredményeként szinte egész évben alig volt beteg, nőtt az étvágya. Súlya megfelelő, 15 kg, magassága 90 cm. /D.M., Marcali/


33 éves nő vagyok. Terhességi toxémiám volt, a vártnál 1 hónappal korábban szültem. Szülés után a szövetekből nehezen szívódott fel a sok víz. A kislányomat 20 hónapos koráig szoptattam, de az étvágyammal probléma volt. 46 kg volt a súlyom, magasságom 164 cm. Állandóan szédültem, rossz volt a közérzetem. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a FLAVIN7 termékkel. Három hónapos kúra után javult az étvágyam és 52 kg-ra, az eredeti súlyomra híztam. A 3 hónapos kúrát a téli időszakban minden évben megismétlem. /D.M., Marcali/


58 éves férfi vagyok. Rosszindulatú daganatot találtak az agyamban és húgyhólyagomban is. Elváltozások keletkeztek a tüdőmben is, amire semmilyen gyógyszert nem tudtam szedni. 2001. augusztus óta szedem a FLAVIN7 italt napi 10 ml mennyiségben. 20 hónap elteltével kaptam az agydaganatomra sugárkezelést. Meggyőződésem, hogy a FLAVIN7 jótékony hatásának köszönhetem, hogy állapotom a súlyos betegség ellenére is kielégítő. /F. K., Zalaegerszeg/

80 esztendős vagyok. A sok gyógyszertől gyomorvérzést kaptam, ezért minden gyógyszertől eltiltottak. Vérnyomásom 240/130 volt, most már 130-140/70. Túl vagyok három infarktuson, epe, mandula és vakbélműtéten. Ez év áprilisától szedem a FLAVIN7 italt és rendkívül jól érzem magam tőle. Úszom, tornázom, jó kedvvel kertészkedek, magam körül mindent elintézek. /M. F.-né, Bp./


32 éves nő vagyok. Fejfájás, szédülés, rosszullét okoz problémát nálam. Teljes kivizsgálással sem sikerült megtalálni mi okozza a problémát, de azért infúziós kezeléseket és gyógyszereket kaptam, melyek semmi változást nem hoztak. Édesanyám ismerőse javasolta, hogy szedjem a FLAVIN7-et. Három üveggel megittam és elmúlt a szédülésem, fejfájásom. Naponta 5 ml-t fogyasztottam belőle. Rosszulléteim elmúltak. Nagyon örülök, hogy elfogadtam az ajánlatot és kipróbáltam ezt a terméket. Nagyon köszönöm a remek közérzetet és a problémamentes létemet, mert bizony nagyon rám fért oly sok idő után. /Sz. É., Cegléd/

Ha jó érzés volt az egészsége, rendelje vissza nálam:
06-30-687-4347


73 éves férfi vagyok. Betegségem: prostata calcinoma, áttéttel a csontokba. Gyógyszeres kezelést kapok régóta, Benephost írt fel kezelőorvosom. Ez év januárjától iszom a FLAVIN7 italt. Közérzetemben, erőnlétemben érzem hatását. Laborleleteimben induláskor 2,800 T/l volt a vvt, jelenleg a legutolsó 3,460 T/l. Én azt gondolom, hogy ez ennek a következménye. Fél évig 40 ml-es adagot ittam naponta a FLAVIN7-ből. /M. I., Cegléd/


Idős férfi vagyok. Két évvel ezelőtt kiderült, hogy műthetetlen tüdő daganatom van. Sugárkezelést és kemoterápiát kaptam. Nem olyan régen elkezdtem szedni a FLAVIN7 italt. Három üveggel ittam eddig a FLAVIN7 - ből. Közérzetem nagyon jó, erősebbnek érzem tőle magam. Köszönöm! /P. J., Cegléd/


56 éves nő vagyok. Hólyagdaganati műtéten estem át. Műtét után kaptam kemoterápiás kezelést egy éven át havonta egy alkalommal közvetlenül a hólyagba. Azóta rendszeresen járok 3 havonta, illetve most már 6 havonta ellenőrzésre, de hála Istennek nincs kiújulás. Remélem ez így is marad. Két havi FLAVIN7 szedése után már vízhajtót sem kell mai napig sem szednem és nem dagad a lábam. A műtét után gyógyszeres kezelést nem kaptam. 2000 márciusától egy éven át napi 10 ml mennyiségben fogyasztottam a FLAVIN7 italt. /Sz. J.-né, Cegléd/



38 éves nő vagyok. Problémámat egy megfázásból visszamaradt hegesedés okozta, mely a tüdőmön keletkezett és lépcsőzés vagy cipekedés során okozott fájdalmat. FLAVIN7 - et kezdtem szedni. Az első három hónapban napi 30 ml FLAVIN7 - et ittam, a negyedik hónaptól a hatodik hónapig 20 ml-t, azután fenntartó adagként napi 5 ml-t a mai napig. Gyógyszeres kezelést nem vettem igénybe, csak ezeket a termékeket. Hétről-hétre szűntek meg a szorító fájdalmak és jobb volt a teherbíró képességem, bár nagyon fáradt voltam. Éreztem, hogy tágulnak az ereim, letisztulnak. Még a visszereim is visszahúzódtak. Közben gyerekkori mandula gyulladásom - ami havonta, kéthavonta jelentkezett - teljesen megszűnt. Most ha megfázom 2-3 nap alatt lezajlik a betegség. /Sz. É., Lenti/


16 éves fiú vagyok. Iskolai gondok, tanulási nehézségek, stressz okozta rossz közérzetemet. Az orvostól fájdalomcsillapító gyógyszereket kaptam, majd javaslatra kipróbáltam a FLAVIN7 - et. A FLAVIN7 - ből 4 hónapig napi háromszor ittam. Két hónap elteltével figyeltem fel arra, hogy gyorsabban tudom felfogni az anyagot és nem vagyok olyan fáradékony. Megszűntek fejfájásaim is. Gondolkodásom frissebb, jobb lett. Megszűnt a levertség érzése. A mai napig évente fogyasztok 3-4 hónapon át FLAVIN7-et. /T. N., Lenti/


55 éves nő vagyok. 1997-ben műtöttek mell rosszindulatú daganat miatt, majd 2001. június 18-án petefészek daganat miatt. Az első műtét után 6, a második műtét után 9 kemoterápiás kezelést kaptam. 2002 február óta iszom a FLAVIN7 italt napi 2x10 ml-es mennyiségben. Ez tart mind a mai napig. Amióta az önök termékét fogyasztom jobb a közérzetem, jobb az étvágyam, nem vagyok fáradékony. Az egészségi állapotom jelenleg jó. Orvosi ellenőrzésekre járok. Az ellenőrző vizsgálati eredményeim negatívak. Ismerőseimnek is ajánlottam a termékeket, miután saját magamon tapasztaltam a készítmény gyógyító hatását. Férjem is fogyasztja függetlenül attól, hogy ez idáig nem beteg, de az a tapasztalata, hogy közérzete sokkal jobb lett. /K.-né Sz. M., Sopronkövesd/


51 éves nő vagyok. Rosszindulatú májdaganatot találtak nálam 2002 szeptemberében. Kilenc kemoterápiás kezelést kaptam, majd különféle fájdalomcsillapítókat és émelygés elleni szereket. Elkezdtem a FLAVIN7 szedését eleinte 2x5, majd 2x10 ml mennyiségben. Ezt nyolc hónapig folytattam. Ez alatt az idő alatt javult az erőnlétem, a szer hitet adott, segített csökkenteni a fájdalomérzetet. 1-3 hónappal szemben 9 hónap telt el fájdalom nélkül. /S. P.-né, Kazincbarcika/


Vastagbél műtéten estem át 2001. november 5-én. Műtét után hat hónapig havonta öt napig infúziós kemoterápiás kezelést kaptam. Azt ajánlották, próbáljam ki a FLAVIN7 italt. 2002 márciustól - 2003. márciusáig. napi 10 ml-t ittam belőle. 2003. áprilistól – júniusig csökkentettem 5 ml-re. Jelenleg újra 10 ml-t iszom belőle. Félévente megyek kontrolra. Állapotom stabil. /T. L., Hodász/


62 éves férfi vagyok. Magas vérnyomásom okozott problémát. Havonta megiszom egy üveg FLAVIN7 - et. Ennek eredményeként a magas per értékeim 80-90 közé lementek. /B. Gy. B., Dunaújváros/



Rossz indulatú daganatra műtöttek 2001. július 12-én. Ezután 6 alkalommal részesültem kemoterápiás kezelésben. 2001 szeptemberétől 2002. február 18-ig havonta egy alkalommal kaptam kezelést. 2001. október 1-től - 2002. október 1-ig napi 10 ml FLAVIN7 italt fogyasztottam. Ezt követően napjainkig napi 5 ml-t iszom belőle rendszeresen. Jó az étvágyam, közérzetem. Megtartottam testsúlyomat. A kezelések alatt a FLAVIN7 biztosította a rosszullétek elkerülését. Mivel nem kezdtem el fogyasztását a kezelésekkel egyidejűleg, sajnos a hajhullás bekövetkezett. Viszont a FLAVIN7 elősegítette a gyors növekedését. Most a féléves ellenőrző vizsgálatokra vagyok berendelve. A július elejei CT vizsgálat tünetmentességet igazol. /N. K., Abasár/


Férjem betegsége hét évvel ezelőtt kezdődött. 2003 januárjában radikális műtétet hajtottak végre nála. Eltávolították a prosztatáját és más kapcsolódó szerveket. A FLAVIN7-et erre alkalmaztuk. A férjem jól van, nem lehet észrevenni, hogy mi volt a baja. Teljesen egészséges ember látszatát kelti. Teherbíró képessége alig csökkent. Fiatalos, teljesen gyógyult. /N. J.-né, Eger/


67 éves férfi vagyok. 2001-ben infarktusom volt. Koszorúér műtéten estem át. Hagyományos gyógyszereket írt fel az orvos. A műtét utáni állapot a FLAVIN7 szedése mellett szépen javult. Két évig naponta 2x5 ml-t fogyasztottam belőle. A kísérő jelenségek fokozatosan javultak. Alvászavaraim múlóban vannak, közérzetem egyre jobb. Mindenképpen a FLAVIN7-nek tudom be a gyógyulást. /Sz. J. Eger/


Petefészek rosszindulatú daganat miatt megműtöttek. A műtétet követően kemoterápiás kezelést kaptam. 2001. október 29. - től folyamatosan szedem a FLAVIN7 italt. A FLAVIN7-ből eleinte napi 30 ml-t, most 10 ml-t fogyasztok. Laboreredményeim jelenleg negatívak. /Z.-né K. E., Baja/

Kisfiam 3 éves. Óvodai beiratkozáskor kezdtük el a FLAVIN7 termék szedését általános immunerősítés céljából. Naponta 5 ml-t kapott belőle 2002 októbertől 2003. márciusáig. Kristóf az óvodai beilleszkedést hiányzás nélkül tudta le. A téli időszakban nem volt beteg. (A termék kissé kesernyés íze egyáltalán nem zavarta a gyereket.) /V. Gy., Zalaegerszeg/


62 éves asszony vagyok. Jobb emlő rosszindulatú daganata miatt műtöttek 2001. augusztusában. kemoterápiát és sugárkezelést kaptam. Két éve iszom a FLAVIN7 italt. Másfél évig 10 ml-t, fél évig 5 ml-t ittam meg belőle. Azt tapasztaltam, hogy nagyon jó hatású a szívre és az érrendszerre, vérképzésre, fokozza az erőnlétet, csökkenti a kemoterápia mellékhatásait. /B. J.-né, Alsógöd/



62 éves asszony vagyok. 20 éve szenvedek cukor betegségben. Ehhez járult, hogy 2001. október 12-én mellemből rákos daganatot kellett eltávolítani. Műtéti gyógyulás után 4 kemoterápia kezelés, ezt követően 25 sugárkezelés és újabb 2 kemoterápia kezelés következett 2002-ben kezdtem el szedni a FLAVIN7 készítményt. Három hónapon át 2x5 ml, ezt követően 1x5 ml volt a napi adagom. A kemoterápiás kezelés alatt és a sugárkezelés alatt sőt még 2 hónappal később is szedtem a FLAVIN7-et. 2003 május hóban voltam onkológiai vizsgálaton. Az ultrahang és a vérvétel eredménye is negatív. Ez a gyógyulás a termék érdeme is. Én ebben nagyon hiszek! /Özv. K. F.-né, Törökszentmiklós/


47 éves asszony vagyok. Emlő rosszindulatú daganata miatt 2001-ben műtöttek. Kemoterápiát és sugárkezelést kaptam. Már 3 kemoterápián túl voltam, amikor elkezdtem inni a FLAVIN7 - et. Naponta 10 ml, kemoterápia alatt l5 ml-t ittam belőle. Úgy vettem észre, hogy könnyebben viseltem a mellékhatásokat. Egy év múlva újra kezdték a kemoterápiát, mert a műtéti heg vonalában találtak daganatot, azóta megint túl vagyok a kezeléseken, nem látnak semmit a heg vonalában. /K. I.-né, Répcelak/



42 éves nő vagyok. Emlő rosszindulatú daganata miatt 2000-ben műtöttek. Egy év múlva hallottam a FLAVIN7 termékről, ekkor kezdtem el szedni. A FLAVIN7 italból napi 10 ml-t használtam. Sokat erősített a készítmény az immunrendszeremen. Jó fizikai állapotban vagyok, az elmúlt években még náthás sem voltam. A vérképemen sokat javított. Már jó ideje tökéletesek az eredményeim. /N.-né P.M., Répcelak/



34 éves nő vagyok. Immunrendszer megerősítésére, betegségek megelőzésére kezdtem el használni a FLAVIN7 italt. Naponta 5 ml-t iszom belőle. Jó fizikai állapotba kerültem. Izompanaszaim megszűntek. Azóta rendszeresen sportolok. Védettséget nyújtott az influenza ellen, pedig munkám miatt naponta közösségben vagyok. /R.-né H.A., Répcelak/



2000. év szeptemberében rosszindulatú emlődaganattal operáltak. Ezt követően sugárkezelés, majd tabletták szedése következett. A vérképem ennek következtében leromlott. A fenti kezelések után a fehérvérsejtek száma a kritikus szint 0,28 %-ra csökkent. A FLAVIN7 szedését követő második ellenőrző vizsgálatok már az alsó határt megközelítő értékeket mutattak ki. A FLAVIN7 italt két éve iszom folyamatosan napi 2x5 ml mennyiségben. /Sz. S.-né, Répcelak/



63 éves asszony vagyok. Betegségem: idegi és fizikai megterhelés és a változáskori csontritkulás az utóbbi 3 évben, stb. Kezelőorvosom Pausogest filmtabletta szedését javasolta. Emellett a FLAVIN7 - et 3-4 hónapig kúraszerűen, napi 5 ml mennyiségben fogyasztottam. A közérzetem jó volt, nem voltam fáradékony, a fizikai munkát is könnyebben végeztem. A csontritkulás is egy év alatt kifejezetten javult, amit a vizsgálatok is megerősítettek. Egy év alatt a gyógyszert el tudtam hagyni, csak a FLAVIN7 - et használom. A panaszaim sem jönnek elő éjszaka, mint azelőtt. /K.-né F. E., Hódmezővásárhely/


53 éves férfi vagyok. Tüdődaganatom van. Sugárkezelést és egyéb terápiát kaptam. 2001 márciusától napi 10 ml mennyiségben iszom a FLAVIN7 italt. Étvágyam javult, közérzetem jobb lett. Vérképem is javult. A FLAVIN7 pozitívan hat a mentális életemre. Sajnos mivel a termék kissé drága, rövid időre abbahagytam fogyasztását. A szervezetem azonban jelezte, hogy igényli ezt, ezért folytatom a FLAVIN7 szedését. /Sz. S., Végegyháza/



2000. júniusában gyomorvérzésem volt. Ezt követően egy éven keresztül köhögtem. Minden létező köhögés elleni gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelést kipróbáltam, de semmi sem segített. 2001. február 1-én kezdtem el inni naponta 2x5 ml mennyiségben a FLAVIN7 italt. Az első 4 hónapos kúra után szinte teljesen elmúlt a köhögésem. Emellett javult az emésztésem és jó lett az általános közérzetem. Azóta kevés kihagyással folyamatosan napi 1x5 ml-t iszom. Ajánlottam másoknak is és jó tapasztalatokat hallottam vissza. /T. A.-né, Alsónémedi/



43 éves férfi vagyok. Fizikai és szellemi teljesítőképességem javítására kezdtem el szedni a FLAVIN7 italt. Három hónapon át rendszeresen fogyasztottam a terméket, napi 10 ml-t ittam belőle és éreztem a javulást. /P.Zs., Budapest/



40 éves egészséges férfi vagyok. A FLAVIN7 italt használom folyamatosan. (3x20 nap/3 flakon, majd 20 nap szünet és ismétlés 3x20 nap/3 flakon) Van, aki naponta fél dl pálinkát iszik, én a FLAVIN7 - et választottam, a hatása csodálatos a közérzetemre, fizikumomra. /P. T., Budapest/



6 éves leukémiás kisfiú anyukája vagyok. Gyermekem a betegsége során hepatitis C fertőzést kapott, kemoterápiás kezelést, majd a májra interferon kezelést kapott. A májfunkció mindig magas volt, kétszeres vagy háromszoros. A FLAVIN7 szedését követően tökéletes a GOT és a GPT érték. Kisfiamnak jó az állapota, májfunkciós értéke tökéletes. /Sz. H. L., Eger/



31 éves nő vagyok. Tüdőműtéten estem át, mely során komplikációk léptek fel, majd a gyógyszeres kezelések mellékhatásai okoztak problémát. El kezdtem szedni a FLAVIN7 - et. A FLAVIN7 - ből egy hónapig 2x10 ml-t vettem be. Nagyon jók a tapasztalataim. Közérzetem, immunrendszerem rohamosan javult, bélműködésem helyreállt. Tüdőműtét során alsó lebeny eltávolítására került sor, illetve regenerációra. Gyógyulás során nagy dózisú, erős gyógyszereket kaptam, melyek az amúgy is legyengült szervezetemet, illetve gyomor és bélrendszeremet megterhelték. A felépülés során tüdőgyulladás is fellépett, majd vírusos fertőzések. Ezek után – több kórházi kezelés – kerültem kapcsolatba a termékekkel, mivel édesanyámnál IV. fázisban lévő rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. A FLAVIN7 italt ő kezdte el szedni, majd én is. Miután ő szedte, a kemoterápiás kezeléseket jól bírta, haja nem hullott ki, étvágya megmaradt. A kemoterápiával párhuzamosan sugárkezelést is kapott. /Sz. G., Debrecen/



49 éves nő vagyok. 1996-ban kezdődött agyér tágulat betegségem, melyről csak 1999-ben szereztünk tudomást. Agyidegi érintettség miatt félrenyeltem. Ez a probléma a felírt gyógyszer hatására javult. 1999-ben kezdtem el a FLAVIN7 ital fogyasztását. Eleinte 10 ml, később 2x10 ml-t fogyasztottam belőle naponta. A fejfájások megszűntek, az immunrendszerem megerősödött, mozgásom napról-napra javult. /K. J.-né, Budapest/



Feleségem most 48 éves. 2001. áprilisában az orvosi vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a kismedencét kitöltő rákos daganata van, mely a méhnyakig felhúzódott. A vastagbélnél laphám rákot mutatott ki a CT és a szövettani vizsgálat is. Kemoterápiát és sugárkezelést kapott és gyógyszereket. A FLAVIN7 italt szedte és egyértelműen jó hatással volt, mert a rákos daganat kisebb lett, a beleken a sejtburjánzás megszűnt. Ráadásul a szer szedését követően egy hónapra, semmilyen gyógyszert nem kellett szednie a fájdalmaira. Megállt a testsúlycsökkenése, és a kedélyállapota is javult. Nekem cukor, szív és vérnyomás problémáim vannak. Ráadásul 2001 februárjában gerinc sérvvel operáltak, minek következménye a gerincoszlopon kialakult ödéma lett. Nálam a termék fogyasztásának tudható be egy bizonyos fokú javulás minden téren az egészségemet illetően. Rákbeteg és szívbeteg ismerőseimnek is ajánlottam ezt a terméket. /K. L., Pécel/



52 éves nő vagyok, 2001-ben rosszindulatú emlődaganat miatt megműtöttek. Négy kemoterápia kezelést kaptam, majd sugárkezelés következett. Ezt követte újabb négy kemoterápia. Hagyományos gyógyszereket nem szedtem. A kezelések végeztével a Zitazóniumot majd 2003. április hónaptól az Arimidexet szedtem. 2001. december hónaptól kezdtem el a FLAVIN7-et fogyasztani. 2002. áprilisáig napi 10 ml-t, májustól augusztusig 5 ml-t ittam belőle. Tehát a kemoterápia ideje alatt fogyasztottam a FLAVIN7 - et. A kezelés következtében a hajam kihullott, 2-3 napig rosszul voltam, de gyógyszert nem vettem be, csak a FLAVIN7 - et fogyasztottam. Közérzetem tűrhető, rendben van. Kondíciómat meg tudtam tartani. 2003-ban agyi áttéteket állapítottak meg. Azonnal elkezdtem újra fogyasztani a FLAVIN7 -et napi 10 ml-rel. A hajam ugyan újra kihullott, de kondícómat sikerült megtartani. Hasmenésem, hányásom nincs, étvágyam van. A termékről csak jókat tudok mondani! /M. J.-né, Tápiószele/



56 éves nő vagyok. 2001. májusában műtöttek vastagbél daganattal. Hat hónapon át kaptam kemoterápiás kezelést. 2001. decembere óta szedem a FLAVIN7 italt, eleinte napi 2x10 ml-t ittam belőle, később napi 2x5 ml-t. A FLAVIN7 szedésével lényegesen jobb lett az erőnlétem, a hangulatom. /B. I.-né, Veszprém/


58 éves nő vagyok. Rosszindulatú daganat miatt műtöttek, majd kemoterápiát kaptam. Egy éve szedem a FLAVIN7 italt 2x5 ml mennyiségben. A felépülés gyorsabb volt, a kemoterápia alatt a mellékhatás szinte észrevétlen volt (hajhullás, fejfájás, stb.). Másik helyen is kiújult egy daganat, de hála a FLAVIN7-nek, nem nőtt, sőt kisebb lett, ezért szedem tovább a FLAVIN7 - et. /V. Gy.-né, Gyula/


51 éves férfi vagyok. Hajszálerek bevérzése okoz problémát számomra. Az orvosokban és a gyógyszerekben nem bízom, (a későbbiekben nem győzzük a mellékhatásokat kezelni) ezért kipróbáltam a FLAVIN7 italt. Reggel és este 5 ml-t ittam belőle három hónapon keresztül. Hála Istennek a lábamon a hajszálerek bevérzése szinte teljesen megszűnt, a visszerek sem gyulladtak, csak ritkán fájnak. /V. L., Gyula/



13 éves kislányomnál 1998-ban súlyos veseelégtelenséget állapítottak meg az orvosok. A vesékben növekvő és sokasodó cisztákat találtak, emelkedett a vérnyomása. Ednyt, Augmentin, Zinnat tablettákat kapott, valamint klinikai kezelései voltak. Kislányomon a gyógyszeres kezelés nem segített, csak romlott az állapota a gyógyszerek szedése és a kezelések ellenére is. Amikor megismertük a FLAVIN7 - et, szedni kezdtük, ezáltal a gennyes vizelése megszűnt, a ciszták fokozatosan eltűntek, ma már helyein csak hegesedés látható. Laboratóriumi eredményei azóta jók, vérnyomása teljesen rendeződött. Közérzete jobb, immunrendszere erősebb, ezért a gyakori, téli nehezen múló influenzák megszűntek. /G.-né P. F., Békéscsaba/


Kisfiam 2,5 éves és enyhe fokú leukémiája van. Gyógyszeres kezelést és transzfúziót kapott. Kipróbáltuk a FLAVIN7 italt. 3*5 ml-t ivott belőle. Javult az állapota, a gyomorszája összecsukódott, meghízott. Labor eredményei jobbak lettek. A 90-es vérsüllyedés 60-ra csökkent. Megerősödött a kisfiam immunrendszere. /N. L.-né, Békéscsaba/


84 éves szívbeteg asszony vagyok. Magas a vérnyomásom is. Orvosaim gyógyszeres kezelést javasoltak. Tizenöt éve szedem ezeket. Nyolc hónapja viszont elkezdtem szedni a FLAVIN7 italt. Naponta 2x5 ml-t fogyasztok belőle reggel és este. Azóta kevésbé vagyok fáradékony, jobb a közérzetem, reggelente már nem szédülök. Előtte olyan gyenge voltam, hogy a házimunka elvégzéséhez is segítségre volt szükségem. Jelenleg már a kertben is tudok tevékenykedni. Úgy érzem, hogy a FLAVIN7 nélkül nem tudnék élni, egészségi állapotomat teljesen megváltoztatta. /A. Gy.-né, Békéscsaba/



81 éves férfi vagyok. Agyvérzésem volt, magas a vérnyomásom és érszűkületes is vagyok. 1981 óta naponta többféle, orvos által felírt gyógyszert szedek. Fél évvel ezelőtt kezdtem el a FLAVIN7 szedését. Reggel 5 ml-t, este 10 ml-t iszom meg belőle. A lábamban megszűnt a hideg-érzés, sokkal jobb a közérzetem és kevésbé vagyok fáradékony, mióta a FLAVIN7 - et iszom. /P. P., Békéscsaba/


51 éves férfi vagyok. Születési rendellenességből, illetve balesetből származó beteg végtagok és izületi fájdalmaim okoznak problémát. Relifex-et, Surgam-ot szedtem, gyógyfürdőbe jártam és segédeszközöket használok. Egy évvel ezelőtt kezdtem el szedni a számomra addig ismeretlen FLAVIN7 - et. Amióta ezt fogyasztom, izületeimben gyógyító változást tapasztalok. Fájdalmaim enyhülnek, könnyebb a járásom és még emellett idegrendszeremre is jó hatással van a termék. Öt hónapig 2x10 ml-t, jelenleg 2x5 ml-t fogyasztok belőle. /B. J., Békéscsaba/


58 éves nő vagyok. 2002. március 13-án „sztóma” műtétem volt. Ekkor derült ki, hogy a hüvelyen és a méhen is van daganat, valamint a májamon is. Műtét során a végbél, vastagbél, hüvely és a méhem csonkításával eltávolították a daganatot. Műtét előtt 5 sugárterápiás kezelést kaptam. 2002. július 11-től, szeptember 24-ig 8 alkalommal deGramon protokoll CAMPTO kezelést kaptam. Július 18-án tüdőszűrésen derült ki, hogy a tüdőmön is vannak daganatok. November 14-től december 28-ig újabb 4 alkalommal voltam kezelésen. Ekkor közölték, hogy nem állt meg a terjedés. Ezek után kezdtem el szedni (2003 január) a FLAVIN7-et, naponta 3x10 ml mennyiségben. 2003. január 27-től Tomudex kezelést kaptam három hetente, 5 alkalommal. 2003. június 5-én májbevérzés lépett fel, ettől kezdve a terápiás kezeléseket felfüggesztették. Jelenleg 3x1 Inmometacint szedek, valamint továbbra is iszom a 3x10 ml FLAVIN7 -et. A FLAVIN7 szedésétől a tumor terjedése leállt, illetve a meglévők nagysága csökkent. /P. F-né, Budapest/


60 éves cukor beteg nő vagyok. Rossz a vérnyomásom és 22 éves korom óta anyagcsere zavarokkal küzdök. Naponta 4 alkalommal kell az inzulin, valamint vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedek. A változó kor után lettem súlyos cukorbeteg. Immunrendszerem rendkívül gyenge volt. Elkezdtem szedni a FLAVIN7 italt 3x5 ml mennyiségben, ha romlott az állapotom 3x10 ml-t ittam belőle. Cukorszintem beállt, ha nyugodt vagyok 17-ről lemegy 9-re. Vérnyomásom megfelelő, közérzetem jelentősen javult. Széklet problémám is megoldódni látszik. /Cs. B.-né, Szekszárd/



35 éves vagyok. Felsőlégúti panaszaim voltak 14 éves korom óta. Doxicilin, Tetran, Amoxicillin gyógyszereket kaptam. Már a legerősebb antibiotikumok sem használtak. Állandóan a felső légutakkal küszködtem, ökölnyi cisztát távolítottak el a garatból és 32 gennycsomót vágtak fel. Saját immunrendszerem nem tudott védekezni. Kipróbáltam a FLAVIN7 - et. Azt tapasztaltam, hogy fél év alatt teljesen megszűntek a felső légúti panaszaim. Immunrendszerem felerősödött. Koncentráló képességem erősödött. /Cs. Zs., Szekszárd/

Ha jó érzés volt az egészsége, rendelje vissza nálam:
06-30-687-4347


50 éves férfi vagyok. Magas a vérnyomásom, erre a problémára kerestem valamilyen megoldást. Kezelőorvosom vérnyomáscsökkentő tabletta szedését javasolta. Én pedig kipróbáltam a FLAVIN7 készítményt. Azt tapasztaltam, hogy magas vérnyomásom beállt a normál szintre, és közérzetem is jobb lett. A FLAVIN7-ből naponta 5 ml-t fogyasztottam. /M. I., Szekszárd/



Kisfiam még csak 5 éves, de asztmás fulladása és allergiája van. Hagyományos gyógyszeres kezelést kapott, majd kb. négy hónapja elkezdte fogyasztani a FLAVIN7 készítményt. A FLAVIN7 ital szedése óta kisfiam tünetei megszűntek. Állapota sokat javult. Teherbíró képessége kiváló, fulladása megszűnt. A FLAVIN7 - ből naponta 2x5 ml-t kap. /H. L., Szekszárd/



63 éves asszony vagyok. Három hónapig szedtem a FLAVIN7 készítményt megelőzés céljából. A FLAVIN7 - ből napi 5 ml-t használtam. A közérzetem és az ellenálló képességem jobb lett, és a megfázásokat is jobban ki tudtam védeni. /T. I.-né, Szekszárd/


66 éves asszony vagyok. Többféle problémám is van. Vizesedik a lábam, cukorbeteg vagyok, a vesémen ciszták vannak, méhdaganatot is találtak nálam, érelmeszesedésem és szívgyengeségem is van. Különféle gyógyszereket szedek ezekre a problémákra. Javasolták, hogy próbáljam ki a FLAVIN7 készítményt. Ebből most is naponta 5 ml-t iszom meg. Észrevettem, hogy a láb vizesedésem csökkent, majd fokozódott a mozgathatósága is. /K. S., Szekszárd/



50 éves nő vagyok. Eddig a FLAVIN7 készítményt próbáltam ki. Ezt az előírásoknak megfelelően adagoltam. Tapasztaltam, hogy jobb lett a közérzetem, az ellenállóképességem, valamint javult a fizikai terhelhetőségem. /T. J.-né, Szekszárd/


25 éves nő vagyok. Szeretnék gyermeket szülni, de eddig sajnos nőgyógyászati panaszaim miatt nem estem teherbe. Elkezdtem szedni a FLAVIN7-ből napi 2x5 ml-t. Emellett hormonkezelésen is részt vettem. Az eltelt időszak alatt kb. 10-15 kg-ot fogytam, a petefészek melletti ciszták teljesen eltűntek, és immunrendszerem is erősödött. /Cs. Sz., Szekszárd./


40 éves nő vagyok. A panaszaim: Candida, anyagcserezavar, túlsúly. Elkezdtem fogyasztani a FLAVIN7 italt, napi 5 ml-t. Az elmúlt három hónap alatt anyagcsere zavaraim megszűntek, csekély diéta mellett 27 kg-ot fogytam. /K. J.-né, Szekszárd/


52 éves férfi vagyok. A FLAVIN7-et (2x5 ml naponta) júniustól folyamatosan fogyasztom. Tüdő daganatom volt, amely áttételes lett az agyba. Megműtöttek, melyet sugárterápia és kemoterápia követett. A termék másfél hónapos szedése után a tüdő eredményem teljesen jó, az agy elváltozásai még folyamatban vannak. /Á. J., Szekszárd/



42 éves férfi vagyok, 2003. márciusától fogyasztom a FLAVIN7-et, napi 25-30 ml-el. A vesedaganatom tüdőáttétes lett. Immun-kemoterápiás kezelésen vettem részt. Mellékhatásokat nem tapasztaltam. A Roferon és Prolenkin injekciók ill, Ftorafur kapszula mellett szedem. Májusban megindult a regresszió. Úgy gondolom, hogy e szerek együtt segítenek betegségem leküzdésében, úgy érzem, hogy a javulás a FLAVIN7 szedése alatt következett be. /H. J., Szekszárd/


36 éves férfi vagyok. Júniustól folyamatosan fogyasztom a FLAVIN7 italt, napi 2x5 ml adagban. Májusban kezdődött a non-hodgkin limphoma betegségem. Eddig három kemoterápiás kezelést kaptam. A zárójelentéseim igazolják, hogy a hasi, nyaki, tüdő felvételeken látható a zsugorodás, mely kizárólag a FLAVIN7 szedése alatt ment végbe. /B. A., Szekszárd/



20 éves fiú vagyok. Rosszindulatú agydaganatot találtak nálam, 2003 januárjában. Gyógyszereket és sugárkezelést kaptam. 2003. március 3.-tól kezdtem el a FLAVIN7 szedését. A FLAVIN7 szedése után három hónappal a daganat zsugorodni kezdett, jobban ki tudtam magam fejezni és a látásom is kezdett helyreállni. /H. G., Szekszárd/



52 éves nő vagyok. Diagnosztizált hasnyálmirigy rákom volt, melyet megműtöttek. Elkezdtem szedni a FLAVIN7-et, napi 40 ml-t iszom belőle. Meglepően jól viselem a műtét utáni állapotot, annak ellenére, hogy kezdettől fogva tudom, hogy egy nagyon súlyos, végzetes betegségem van. Megfigyeltem, hogy a táplálék kiegészítők szedése után fizikai állapotom erősödött. /G. L.-né, Szekszárd/



50 éves férfi vagyok. Hónapokon keresztül gyengének éreztem már magam, amikor felfigyeltem a FLAVIN7 gyógytermékre, melyet már másnap elkezdtem fogyasztani. Három hónapig napi 5 ml-t ittam meg belőle. A három hónap után felerősödött a szervezetem és nem éreztem gyengének magamat. Ajánlani tudom mindenkinek ezt a kiváló terméket. /L. J.-né, Békéscsaba/


70 éves asszony vagyok. Vérkeringési problémák miatt kezdtem el szedni a FLAVIN7 kapszulát. Naponta 3x1-et vettem be belőle. Ahogy elkezdtem szedni a FLAVIN7 gyógyterméket, jelentős mértékben javult az egészségem. /Gy. J.-né, Békéscsaba/


27 éves lány vagyok. Szervezetemben hosszabb ideje gyulladások vannak. Gyulladás gátló tablettákat szedtem, ami nem tett jót a gyomromnak. Fél évig napi kis adagban szedtem a FLAVIN7 italt. Ezt követően enyhültek a gyulladással járó fájdalmak, valamint megerősödött a szervezetem. /G. A., Békéscsaba/



44 éves nő vagyok. Miómára kezdtem el alkalmazni a FLAVIN7 italt, melyet egy éven keresztül napi 10 ml mennyiségben fogyasztottam. A miómára nincs gyógyszeres kezelés, így nagyon bíztam a FLAVIN7 - ben. Hála érte, hogy fogyaszthattam, mivel nem kellett megműteni. /T. M., Békéscsaba/



83 éves asszony vagyok. Nyelvet tanítok, így fontos számomra a szellemi és a testi frissesség is. A FLAVIN7 italt szedem napi 2x5 ml mennyiségben. Ha szedem ezeket a termékeket sokkal frissebb vagyok fizikailag és szellemileg is. Sajnos anyagi nehézségek miatt nem tudom folyamatosan megvásárolni a termékeket. /S. Gy.-né, Budapest/


70 éves asszony vagyok. Hat éve szívinfarktusom volt. Ezt követően egy évre mindkét karomban zsibbadás jelentkezik éjjel-nappal. A zsibbadásra semmilyen gyógyszert nem kaptam, egyébként szív gyógyszereket, vérhígító gyógyszereket szedek. Emellett két hetente orvosi kontrollra kell mennem. 2003. május-június hónapban fogyasztottam FLAVIN7 italt. A FLAVIN7 italból 4 üveggel használtam fel, 2x10 ml dózisban naponta. A négy üveg FLAVIN7 ital beszedése végére a zsibbadás teljesen megszűnt. A harmadik üvegnél kezdtek a tünetek csökkenni és aztán rohamosan javult, a negyedik üveg után szinte tökéletes lett az állapotom. /S. L.-né, Budapest/


65 éves nő vagyok. Daganat miatt mellműtétem volt. Kemoterápiát és cobalt besugárzást kaptam. 2002. márciustól iszom a FLAVIN7 italt napi 20 ml mennyiségben, 2003. januártól pedig napi 15 ml-t iszom belőle. A kemoterápia alatt semmi kellemetlen tünetem nem volt. A röntgen besugárzást is jól tűrtem. Nem mellékes számomra, hogy a FLAVIN7 fogyasztása nem kellemetlen, vagy undorkeltő, sőt örömmel fogyasztható. /dr. G. Z.-né, Budapest/



2005. február 1-től szedem a FLAVIN7 italt napi 2x5 ml mennyiségben. Azóta fizikai erőnlétem és az étvágyam is nőtt. Kiegyensúlyozott lettem, és kevesebb nyugtatót szedek. /T. T., Budapest/


74 éves nő vagyok. 1977-ben tüdőembóliám és infarktusom volt. Mindkét lábam visszeres, mozgásszervi betegségem, valamint magas vérnyomásom van. 1978-ban visszérműtétem, 1990-ben újra ismétlődő embóliám volt. Többféle gyógyszert szedtem ebben az időszakban. A FLAVIN7 italt két évvel ezelőtt kezdtem használni. Egy évig 2x5 ml-t használtam belőle naponta, jelenleg 5 ml-t iszom. A FLAVIN7 ital szedésének elkezdése után kb. 2 hónappal észrevettem, hogy nem vagyok olyan fáradékony, jobban bírom a napi teendőket, nem görcsöl a lábam. Nem kellett szednem a só tablettákat, nem fájtak az izületeim. A vérnyomás értékeim stabilizálódtak, jelenleg is 130-140 között mozog. A vérképem egyensúlyban van, igaz még a gyógyszert szednem kell, de már közel egy éve nem kellett az adagon változtatni. Térdeim, derekam izületes. Nem szükséges gyógyszert szednem rá, míg korábban állandóan szedtem, mégsem használt. Amióta ezeket a termékeket iszom, sokkal jobban érzem magam és nem is hagyom abba a szedésüket. Ilyen jó és hatékony terméket még eddig nem szedtem. Köszönöm a termék gyártóinak. További munkájukhoz sok sikert, jó egészséget kívánok! /T. L.-né, Erdőtelek/


80 éves cukorbeteg férfi vagyok. Szívkoszorúér elmeszesedésem, prostata problémáim, vese ciszta problémáim vannak. 1986-tól a gyógyszeres terápiát insulin injekcióra kellett felváltani. Naponta kétszer kell adnom magamnak az injekciót. Gyógyszeres kezelésben részesültem, sokféle gyógyszert szedek. Kórházban is többször kezeltek. A FLAVIN7 italt két éve szedem rendszeresen. A FLAVIN7 italból napi 5 ml-t szedek. Amikor elkezdtem szedni a FLAVIN7 italt, magasak voltak a vércukor értékeim. Mivel van készülékem, tudom magamnak mérni ezeket az értékeket. Sajnos 10 felett volt mindig, sőt 16 és 17 egész is volt. Amióta iszom a FLAVIN7 italt, 10 alá esett és csak időnként lesz 12. A prosztata nagyobbodásom is volt, melyet ultrahangos vizsgálat állapított meg a termék fogyasztása előtt. A FLAVIN7 ital szedését követően az újabb vizsgálat már normális képet mutatott. A vesémen 30-40 mm-es cysta volt. Ez is kisebb lett. Megállapíthatom, hogy a termék minden szervemre jó hatással van. A közérzetem jó, az állóképességem jó. Nekem az, hogy a cukorbetegségem olyan mintha nem is lenne ez nagy dolog, mert korábban sokat szenvedtem tőle. Más labor értékeim is magasak voltak, így a koleszterin is. Epe problémáim is voltak. Most ezek is normális értékűvé váltak. Összességében csak jót írhatok erről a termékről. Szedését nem hagyom abba. /V. J., Budapest/



72 éves férfi vagyok. 2002. június 10-én megműtöttek a vastagbél szakasz tumora miatt. Hat hónapon keresztül kaptam kemoterápiás kezelést. Gyógyszeres kezelésre nem volt szükség. Műtét után két héttel kezdtem el szedni a FLAVIN7 italt. Hét hónapig napi 2x5 ml, azóta napi 1x5 ml mennyiséget iszom belőle. A kemoterápia alatti kellemetlen mellékhatások alig alakultak ki. A kezelés szüneteiben otthon azonnal visszatért az étvágyam, nem volt hányingerem, székelési problémáim. Fizikailag jól viseltem a kemoterápiát. Hajhullás a kezelés elején beindult, de nem folytatódott. Rövid idő után újra indult a hajnövekedés. A szív- és keringési rendszer stabil volt a kezelés alatt. A labor leleteim csak kismértékben romlottak a kezelés alatt, a kezelés a protokoll szerint folytatható volt végig. Azóta eredményeim normálisak. Colonoscopia eredménye: negatív. Jó fizikai és pszichés állapotban vagyok. Műtét óta, 1 év alatt kb. 8-10 kg-ot gyarapodott a súlyom. Étvágyam nagyon jó. Nincsenek emésztési és széklet problémáim. Mellkas röntgenem és hasi ultrahang leleteim is negatívak. Hiszünk abban, hogy ez a jó állapot még nagyon hosszú ideig fennnmarad! /T. T.-né, Tiszanána/


53 éves nő vagyok. Főleg a nyári időszakban nagyon sokat kellett dolgoznom. Rettenetesen fájt a fejem, állandóan fáradt voltam, rossz volt a közérzetem. Ráadásul gerincsérvet is kimutattak. A gyógyszeres kezelés és a fizikoterápiás kezelések nem hoztak sok eredményt, a fájdalom a sokféle gyógyszer hatására sem csökkent. A FLAVIN7 itallal első alkalommal 2002 májusában találkoztam. Ezt követően hat hónapon keresztül napi 5 ml-t, ittam belőle. Ezt szünet követte, majd 2003 áprilisában kezdtem el újra s fogyasztom jelenleg is. Megfigyeltem, hogy miután elkezdtem szedni a FLAVIN7 italt, a fejfájást teljesen elfelejthettem. A közérzetem javult. Nagyon sokat tudok dolgozni és nem vagyok fáradt. Jó a közérzetem és ettől jól érzem maga. A vejem is issza a FLAVIN7 italt és ő is nagyon dícséri. Az ereket teljesen kitisztította a káros anyagoktól. Köszönjük! /Cs. I.-né, Tiszanána/


52 éves nő vagyok. Leromlott egészségi állapotom miatt kezdtem el szedni a FLAVIN7 italt. Lábszár fájdalomra és a reggeli sorozatos tüsszögésre eredményes jó hatással van. Vérnyomásom sokkal jobb lett, majd rendeződött. Napi 10 ml-t ittam a FLAVIN7 italból 10 napon keresztül és a továbbiakban már csak 5-5 ml-t. Ősszel és tavasszal 200-200 ml mennyiséget fogyasztok el belőle. /L. J.-né, Mórahalom/



Rendelje meg nálam , nagykereskedelmi áron ITT!: olimpiqteam@gmail.com Rendelését így azonnal ledhatja, és a GLS másnap ingyen, az Ön házába szállítja!
Ha jó érzés volt az egészsége, rendelje vissza nálam:
06-30-687-4347



A LÉNYEG : TAPASZTALATOK ELSŐ KÉZBŐL, ÖNNEK !

1) 58 éves nő vagyok. Rosszindulatú daganat miatt műtöttek, majd kemoterápiát kaptam. Egy éve szedem a Flavin7 italt 2x5 ml mennyiségben, valamint a Trace Minerals 44M -et naponta 10 cseppel. A felépülés gyorsabb volt, a kemoterápia alatt a mellékhatás szinte észrevétlen volt (hajhullás, fejfájás ...stb.). A másik helyen is kiújult egy daganat, de hála a Flavin7 italnak, nem nõtt, sõt kisebb lett, ezért szedem tovább a Flavin7 italt és a Trace Minerals cseppeket is. V.Gy.-né, Gyula


2) 62 éves asszony vagyok. 25 éve van tüdőasztmám, mely hurutos légcsőgyulladással és nehéz légzéssel súlyosbodott. Légzõpipát használok és gyógyszereket szedek. 8 hónapja kezdtem el fogyasztani a Flavin7 italt, 6 hónapig 2x5 ml-t naponta, azt követõen 2x2.5 ml naponta. Két hónap Flavin7 fogyasztás után röntgen által kimutatott 17 %-os javulás következett be nálam. Dr. T. S.-né, Veresegyház

Örömmel értesítem, hogy 2006. május 1-től a regisztrációs díj nincs! Rendelje meg egészségét nálam, nagykeráron! olimpiqteam@gmail.com

3) Kisfiam 2.5 éves és enyhe fokú leukémiája van. Gyógyszeres kezelést és transzfúziót kapott. Kipróbáltuk a Flavin7 italt, 150 ml-t ivott meg belõle. Javult az állapota, a gyomorszája összecsukódott, meghízott. Jelenleg napi 15 cseppet kap a termékbõl. Labor eredményei jobbak lettek. A 90-es vérsüllyedés 60-ra csökkent. Megerősödött a kisfiam immunrendszere. N. L.-né, Békéscsaba


4) 52 éves férfi vagyok. Napkristály italból 2x5 ml-t naponta, Flavin7 italból 35 ml-t naponta, Trace Minerals 84M-et 60 cseppet naponta, júniustól folyamatosan fogyasztom. Tüdő daganatom volt, amely áttétes lett az agyba. Megműtöttek, melyet sugárterápia és kemoterápia követett. A termék másfél hónapos szedése után a tüdõ eredményem teljesen jó, az agy elváltozásai még folyamatban vannak. Árki József, Szekszárd


5) 20 éves fiú vagyok. Rosszindulatú agydaganatot találtak nálam 2003 januárjában. Gyógyszereket és sugárkezelést kaptam. 2003 március 3-tól kezdtem el fogyasztani a Flavin7 italt. Három hónappal a szedés megkezdése után a daganat zsugorodni kezdett. Júliustól elkezdtem a Flavin7 Prémium, a Napkristály ital és a Trace Minerals 84M szedését. A Prémium használatát követő 10. napon már látványos volt a fejlődés, jobban ki tudtam fejezni magamat és a látásom is kezdett helyreállni. A Napkristály italból 2x5 ml-t, a Trace Minerals 84M-bõl 60 cseppet szedek. Horváth Gergely, Szekszárd


6) 40 éves férfi vagyok. Több éve fennáló Candida fertőzésem van. Hagyományos orvosi kezelést kaptam, valamint diétáztam. Elkezdtem szedni a Flavin italt és a Trace Minerals 44M-et 2x20 csepp mennyiségben. 7-8 hónapi kúra után kezdtem magam egyre jobban érezni. A diétámat lassan lehetett bõvíteni olyan ételekkel is, amelyeket addig nem tudtam fogyasztani. P. L., Zalaegerszeg


7) 30 éves férfi vagyok. Nagyon sokat dolgoztam és szükségét éreztem annak, hogy több ásványi anyagot vigyek be szervezetembe. Ezért pár hónapig kis dózisban ittam a Trace Minerals 44M terméket,mely nagyon jó hatással volt rám s a szervezetemre. Amikor szükségét fogom érezni, újra fogyasztani fogom. K. G., Békéscsaba


8) 81 éves férfi vagyok. Idült tüdőbetegségemre injekciókat és infúziót is kaptam kezelésenként. Egy éve iszom a Flavin7 italt napi 2x5 ml mennyiségben. A betegségem ideje alatt 10 kg-ot fogytam rövid idõ alatt, többször voltam lázas beteg (influenza). Amióta szedem a Flavin7 italt, jobb a közérzetem, híztam, nem kapok el mindenféle betegséget. V. L., Budapest


9) 2002. Novembertõl szedem a Flavin7 italt. 2002. Novemberében derült ki Non Hodgkin rosszindulatú nyirokcsomó daganatom. Az infúziós kezelés alatt nem éreztem annak mellékhatásait (nem hánytam, nem volt rossz a közérzetem), miközben a szomszéd ágyon fekvõ beteg szenvedett ezektõl a mellékhatásoktól. N. E.-né, Budapest


10) 68 éves nő vagyok. Emlõ rosszindulatú daganata miatt megműtöttek 2003 május 5.-én. Cytostatikus kezelést kaptam. A Flavin7 italt 2003 április 9-től szedem. Naponta 20 ml-t iszom belőle a mai napig. A kezelések után jól érzem magam, nincs hányingerem. Egyáltalán nem hull a hajam. Jó az étvágyam, tartom a súlyomat. Ellenõrzéskor a vérképem rendben van. F. D.-né, Balatonfenyves

2007. márciusától jelentősen csökkent a Flavin7 200 ml ital ára! 8500 FT helyett 5270FT -ba kerül!

11) 66 éves férfi vagyok. 2003. márciusában rosszindulatú daganatot állapítottak meg gégémben az orvosok. Flavin7, illetve Flavin7 Prémium ital fogyasztásával elkerülhetõvé vált számomra a gégemetszés. Dózis: 10 ml/nap Cz. Bertalan, Sirok


12) 54 éves nõ vagyok. Fibroma miatt mellmûtétem volt. A mellmûtétet követõen késõbb hegképzõdés volt látható az ultrahang vizsgálaton. Három hónapig szedtem a Flavin7 készítményt napi 5 ml mennyiségben és a következõ UH vizsgálatkor már nem volt látható az 5 mm átmérõjû csomó, heg. Ezt leleteim is igazolni tudják. Változókori panaszaimra két hónapja alkalmazom a Villarosa kenõcsöt. Megszûntek ezáltal a hõhullámaim és a fejfájásom is. D.L., Marcali


13) 3 éves kislányom a téli idõszakban gyakran betegeskedett. Székrekedés, fájdalmas székelés, ebbõl következoen széklet visszatartás okozott neki problémát. Napi maximum 10 csepp Trace Minerals 84M használatával megszûntek fent említett panaszai. Problémát jelentett számunkra kislányunk étvágytalansága is, valamint az, hogy gyors ütemben növekedett. Vitacolin étvágyjavítót kapott az orvostól, e mellett pedig Flavin7 italt ivott folyamatosan, napi 1-2 ml-t. Ennek eredményeként szinte egész évben alig volt beteg, nõtt az étvágya. Súlya megfelelõ, 15 kg, magassága 90 cm. D.M. Marcali


14) 33 éves nõ vagyok. Terhességi toxémiám volt, a vártnál 1 hónappal korábban szültem. Szülés után a szövetekbõl nehezen szívódott fel a sok víz. Az orvos C-vitamin injekciót írt fel. A kislányomat 20 hónapos koráig szoptattam, de az étvágyammal probléma volt. 46 kg volt a súlyom, magasságom 164 cm. Állandóan szédültem, rossz volt a közérzetem. Ebben az idõszakban ismerkedtem meg a Flavin7 termékkel. Három hónapos kúra után javult az étvágyam és 52 kg-ra, az eredeti súlyomra híztam. A 3 hónapos kúrát a téli idõszakban minden évben megismétlem. D.M. Marcali


15) 52 éves nõ vagyok. Pár évvel ezelõtt izületi fájdalom jelentkezett a térd, könyök, boka és ujjak területén. Az orvosom fájdalomcsillapítókat, különbözõ összetételû kámforos krémeket írt fel, de panaszaim nem szûntek meg. Fél éve használom a Kristályolajat. A folyamatos használat során fájdalmaim enyhültek. A fájdalmas területet 5-10 percig masszírozni kell az olajjal, hogy kifejtse jótékony hatását. Megfigyeltem, hogyha kihagyok pár napot, elmulasztom a kezelést, a fájdalom újra jelentkezik. Kné L.E. Marcali


16) 22 éves nõ vagyok. Egy évvel ezelõtt alhasi fájdalmaim, és görcseim voltak a menstruációs idõszak idején. Orvosom fájdalomcsillapítót írt fel (No-spa, Meristin). Kipróbáltam a Villarosa gélt. Havonta egy tégelyt használtam el és három hónap után megszûntek a kellemetlen panaszaim. Azóta is folyamatosan használom ezt a terméket. K.R. Marcali


17) 58 éves férfi vagyok. Rosszindulatú daganatot találtak az agyamban és húgyhólyagomban is. Elváltozások keletkeztek a tüdõmben is, amire semmilyen gyógyszert nem tudtam szedni. 2001. augusztus óta szedem a Flavin7 italt napi 10 ml mennyiségben, valamint gyógyteát iszom rendszeresen. 20 hónap elteltével kaptam az agydaganatomra sugárkezelést. Meggyõzõdésem, hogy a Flavin 7 ital jótékony hatásának köszönhetem, hogy állapotom a súlyos betegség ellenére is kielégítõ. Farkas Károly, Zalaegerszeg


18) 80 esztendõs vagyok. A sok gyógyszertõl gyomorvérzést kaptam, ezért minden gyógyszertõl eltiltottak. Egyébként nagyfokú csontritkulásom van, ideg- és reuma fájdalmak gyötörnek. 3 éve szedem a Trace Minerals44M-et napi 3x20 cseppet és a Kristályolajat is használom. Vérnyomásom 240/130 volt, most már 130-140/70. Túl vagyok három infarktuson, epe, mandula és vakbélmutéten. Ez év áprilisától szedem a Flavin7 italt és rendkívül jól érzem magam tõle. Úszom, tornázom, jó kedvvel kertészkedek, magam körül mindent elintézek. Molcsán Ferencné Budapest


19) 32 éves nõ vagyok. Fejfájás, szédülés, rosszullét okoz problémát nálam. Teljes kivizsgálással sem sikerült megtalálni mi okozza a problémát, de azért infúziós kezeléseket és gyógyszereket kaptam, melyek semmi változást nem hoztak. Édesanyám ismerõse javasolta, hogy szedjem a Flavin7 italt. Három üveggel megittam és elmúlt a szédülésem, fejfájásom. Naponta 5 ml-t fogyasztottam belõle. Rosszulléteim elmúltak. Nagyon örülök, hogy elfogadtam az ajánlatot és kipróbáltam ezt a terméket. Nagyon köszönöm a remek közérzetet és a problémamentes létemet, mert bizony nagyon rám fért oly sok idõ után. Sz.É. Cegléd

20) 73 éves férfi vagyok. Betegségem: prostata calcinoma, áttéttel a csontokba. Gyógyszeres kezelést kapok régóta, Benephost írt fel kezelõorvosom. Ez év januárjától iszom a Flavin7 italt és szedem a Trace Minerals44 cseppeket. Közérzetemben, erõnlétemben érzem hatását. Laborleleteimben induláskor 2,800 T/l volt a vvt, jelenleg a legutolsó 3,460 T/l. Én azt gondolom, hogy ez ennek a következménye. Fél évig 40 ml-es adagot ittam naponta a Flavin7 italból, a Trace Minerals44M-bol 80 cseppet.Jelenleg 10 ml-t fogyasztok a Flavin7 italból. M.I., Cegléd

21) 55 éves nõ vagyok. Körülbelül egy éve körömgomba jelent meg a lábamon. Az orvos Canesten kenõcsöt javasolt, de nem segített. Ismerõsöm (tanácsadójuk) révén kipróbáltam erre a problémára a Kristályolajat és a Kristálykrémet. Egy héten keresztül minden nap, naponta háromszor bekentem a problémás területet. Egy hét után a gombás köröm leesett és azóta is egyre szebb, javul az állapota. K.J., Cegléd


22) Idõs férfi vagyok. Két évvel ezelõtt kiderült, hogy mûthetetlen tüdõ daganatom van. Sugárkezelést és kemoterápiát kaptam. Tanácsadójuk javaslatára nem olyan régen elkezdtem szedni a Flavin7 italt és a Trace Minerals84 cseppeket. Három üveggel ittam eddig a Flavin7 italból.. Közérzetem nagyon jó, erõsebbnek érzem tõle magam. Köszönöm! P.J., Cegléd


23) 56 éves nõ vagyok. Hólyagdaganati mûtéten estem át. Mûtét után kaptam kemoterápiás kezelést egy éven át havonta egy alkalommal közvetlenül a hólyagba. Azóta rendszeresen járok 3 havonta, illetve most már 6 havonta ellenõrzésre, de hála Istennek nincs kiújulás. Remélem ez így is marad. Két havi Flavin7 ital szedése után már vízhajtót sem kell szednem, s a lábam sem dagad. A mûtét után gyógyszeres kezelést nem kaptam. 2000 márciusától egy éven át napi 10 ml mennyiségben fogyasztottam Flavin7 italt és naponta 40 csepp Trace Mineral44M-et. Sz.J-né, Cegléd


24) 38 éves nõ vagyok. Problémámat egy megfázásból visszamaradt hegesedés okozta, mely a tüdõmön keletkezett és lépcsõzés vagy cipekedés során okozott fájdalmat. Flavin7-et és Trace Minerals44-et kezdtem szedni. Az elsõ három hónapban napi 30 ml Flavin7 italt ittam, a negyedik hónaptól a hatodik hónapig 20 ml-t, azután fenntartó adagként napi 5 ml-t a mai napig. Gyógyszeres kezelést nem vettem igénybe, csak ezeket a termékeket. Hétrõl-hétre szûntek meg a szorító fájdalmak és jobb volt a teherbíró képességem, bár nagyon fáradt voltam. Éreztem, hogy tágulnak az ereim, letisztulnak. Még a visszereim is visszahúzódtak. Közben gyerekkori mandula gyulladásom - ami havonta, kéthavonta jelentkezett - teljesen megszûnt. Most ha megfázom 2-3 nap alatt lezajlik a betegség. Sz.É., Lenti


25) 16 éves fiú vagyok. Iskolai gondok, tanulási nehézségek, stressz okozta rossz közérzetemet. Az orvostól fájdalom csillapító gyógyszereket kaptam, majd javaslatra kipróbáltam a Flavin3 italt és a Trace Minerals44-et. A Flavin3 italból 4 hónapig napi háromszor ittam. Az ásványi anyagból folyadékba töltve napi 15 cseppet használtam. Két hónap elteltével figyeltem fel arra, hogy gyorsabban tudom felfogni az anyagot és nem vagyok olyan fáradékony. Megszûntek fejfájásaim is. Gondolkodásom frissebb, jobb lett. Megszûnt a levertség érzése. A mai napig évente fogyasztok 3-4 hónapon át Flavin7 italt vagy Flavin3 italt. T.N., Lenti


26) 55 éves nõ vagyok. 1997-ben mûtöttek mell rosszindulatú daganat miatt, majd 2001. június 18-án petefészek daganat miatt. Az elsõ mûtét után 6, a második mûtét után 9 kemoterápiás kezelést kaptam, valamint napi egy szem Aromasin tablettát vettem be. 2002 február óta iszom a Flavin7 italt napi 2x10 ml-es mennyiségben. Ez tart mind a mai napig. Amióta az önök termékét fogyasztom jobb a közérzetem, jobb az étvágyam, nem vagyok fáradékony. Az egészségi állapotom jelenleg jó. Orvosi ellenõrzésekre járok. Az ellenörzõ vizsgálati eredményeim negatívak. Ismerõseimnek is ajánlottam a termékeket, miután saját magamon tapasztaltam a készítmény gyógyító hatását. Férjem is fogyasztja függetlenül attól, hogy ez idáig nem beteg, de az a tapasztalata, hogy közérzete sokkal jobb lett. Kardosné Szemes Mária, Sopronkövesd


27) 51 éves nõ vagyok. Rosszindulatú májdaganatot találtak nálam 2002 szeptemberében. Kilenc kemoterápiás kezelést kaptam, majd különféle fájdalomcsillapítókat és émelygés elleni szereket. Elkezdtem a Flavin7 ital szedését eleinte 2x5, majd 2x10 ml mennyiségben. Ezt nyolc hónapig folytattam. Ez alatt az idõ alatt javult az eronlétem, a szer hitet adott, segített csökkenteni a fájdalomérzetet. 1-3 hónappal szemben 9 hónap telt el fájdalom nélkül. S.P-né, Kazincbarcika


28) Vastagbél mûtéten estem át 2001. november 5-én. Mûtét után hat hónapig havonta öt napig infúziós kemoterápiás kezelést kaptam. Két hónapig szedtem az AVE Mar-t, de azt ajánlották, próbáljam ki a Flavin7 italt is. 2002 márciustól 2003. március 31-ig. napi 10 ml-t ittam belõle. 2003. április – június 30-ig csökkentettem 5 ml-re. Jelenleg újra 10 ml-t iszom belõle. Félévente megyek kontrolra. Állapotom stabil. Tóth László, Hodász


29) 62 éves férfi vagyok. Magas vérnyomásom okozott problémát. Kezelõorvosom Co Reniteket és Nordopinint írt fel. Havonta megiszom egy üveg Flavin7 italt és egy üveg Napkristály italt. Ennek eredményeként a magas per értékeim 80-90 közé lementek. B.Gy.B., Dunaújváros


30) Rosszindulatú daganatra mûtöttek 2001. július 12-én. Ezután 6 alkalommal részesültem kemoterápiás kezelésben. 2001 szeptemberétõl 2002. február 18-ig havonta egy alkalommal kaptam kezelést. 2001. október 1- 2002. október 1-ig napi 10 ml Flavin7 italt fogyasztottam. Ezt követõen napjainkig napi 5 ml-t iszom belõle rendszeresen. Jó az étvágyam, közérzetem. Megtartottam testsúlyomat. A kezelések alatt a Flavin7 ital biztosította a rosszullétek elkerülését. Mivel nem kezdtem el fogyasztását a kezelésekkel egyidejûleg, sajnos a hajhullás bekövetkezett. Viszont a Flavin7 ital elõsegítette a gyors növekedését. Most a féléves ellenörzõ vizsgálatokra vagyok berendelve. A július elejei CT vizsgálat tünetmentességet igazol. A következõ vizsgálatra 2004 januárjában kerül sor. Narancsik Károly, Abasár

31) Férjem betegsége hét évvel ezelõtt kezdõdött. 2003 januárjában radikális mûtétet hajtottak végre nála. Eltávolították a prosztatáját és más kapcsolódó szerveket. A Flavin7 italt erre alkalmaztuk. A férjem jól van, nem lehet észrevenni, hogy mi volt a baja. Teljesen egészséges ember látszatát kelti. Teherbíró képessége alig csökkent. Fiatalos, teljesen gyógyult. Használjuk a Napkristály italt, a Flavin7 italt, Trace Minerals84-et, a Kristályolajat, a Villarosa gélt, Silver sampont, Silver tusfürdõt. Amióta tagjai vagyunk a hálózatnak évente négy hónapos kúrát tartunk a Napkristály ital és a Trace Minerals termékeket használva. Én a változó kori problémák megkönnyítésére, csontritkulás megelõzésére kezdtem el használni a Villarosa gélt kb. l éve. A Flavin7 italt a férjem daganatos megbetegedése kapcsán kezdtük el használni. A kozmetikai termékeket is használjuk, valamint különbözõ borproblémákra és masszírozásra a Kristálykrémet és a Kristályolajat. Már kezdettõl fogva a termékek tudásával maximálisan elégedettek vagyunk. Tudom, hogy nagyon sok más és jó termék van, de mi ezeknél jobbat még nem találtunk, minden arra rászoruló embernek ajánlani szoktuk, mivel szinte minden korosztályhoz szólnak a termékek. Sokoldalúak, sok betegség megszûntetésére, megelõzésére alkalmasak. Javasoltuk már depresszióra, cukor, izület, hasnyálmirígy, vérszegénység, fáradékonyság, szívkoszorúér elmeszesedésre, infarktus esetén. Egyszóval ezek mindenki „gyógyszerei"”N.J-né,


32) 67 éves férfi vagyok. 2001-ben infarktusom volt. Koszorúér mûtéten estem át. Hagyományos gyógyszereket írt fel az orvos. A mûtét utáni állapot a Flavin7 ital szedése mellett szépen javult. Két évig naponta 2x5 ml- fogyasztottam belõle. A kísérõ jelenségek fokozatosan javultak. Alvászavaraim múlóban vannak, közérzetem egyre jobb. Mindenképpen a Flavin7 italnak tudom be a gyógyulást. Sz.J. Eger

33) Petefészek rosszindulatú daganat miatt megmûtöttek. A mûtétet követõen kemoterápiás kezelést kaptam. 2001. október 29-tõl folyamatosan szedem a Flavin7 italt és a Trace Minerals44 cseppeket. A Flavin7 italból eleinte napi 30 ml-t, most 10 ml-t fogyasztok. Labor eredményeim jelenleg negatívak. Z-né K.E., Baja


34) 39 éves nõ vagyok. Reumás fájdalmak és régóta tartó idegbántalmak miatt kezdtem el szedni a Napkristály italt napi 3x1 kávéskanállal, és a Trace Minerals 44-et napi cseppel. Az orvos által felírt gyógyszereket is szedtem (Sanax, Eunoktin, Seroprám) A termékek szedése után a 4. hónapban a reumám fájdalmai enyhültek, a 6. hónapban teljesen megszûntek. Idegi problémáim mérséklõdtek. Jelenleg az eredetileg felírt gyógyszermennyiség felét szedem. P.J-né, Szentes


35) 41 éves nõ vagyok. Évek óta tartó magas vérnyomásom miatt vérnyomáscsökkentõ tablettákat szedtem. Szomszédom tanácsára elkezdtem szedni a Napkristály italt naponta 3x1 kanállal. Három hónap után vérnyomásom normalizálódott, de közben még szedtem a tablettákat is. Jelenleg gyógyszer szedése nélkül is 125/75 a vérnyomásom. F.E., Szentes


36) 48 éves férfi vagyok. Évek óta tartó magas vérnyomásom és érszûkületes lábam miatt kezdtem el szedni a Napkristály italt és a Trace Minerals 44-et. Vérnyomás csökkentõket és értágítókat szedtem elotte. A Napkristály italból 3x1 evõkanállal, a Trace Minerals 44-bõl napi 30 cseppet szedek folyamatosan. A termékek folyamatos szedésének köszönhetõen a 4. hónaptól már sokkal könnyebben mozogtam, addig minden egyes mozdulat hatalmas fájdalmakkal járt. Fél év eltelte után érszûkületes problémám teljesen megszûnt, vérnyomásom normalizálódott. K.I., Szentes


37) 43 éves férfi vagyok. A bal lábamon lévõ külsõ visszér miatt kezdtem el szedni a Napkristály italt naponta 3x1 evõkanállal. Az orvosokról alkotott véleményem miatt semmilyen gyógyszert nem vagyok hajlandó szedni. Bármilyen probléma esetén természetes gyógymódot alkalmazok. A bal lábamban egyre erõsödõ fájdalom arra késztetett, hogy keressek valamilyen megoldást. A Napkristály italt, a Trace Minerals 44M-et illetve a Kristálykrémet használtam. Három hónap után tapasztaltam, hogy a visszeres duzzanat teljesen visszahúzódott. Fájdalmaim teljesen megszûntek. Azóta évente megcsinálom a 3 hónapos kúrát. A Napkristály italból 3x1 evõkanállal, a Trace Minerals44-bõl napi 15-20 cseppet iszom. M.Zs., Szentes


38) 25 éves nõ vagyok. 1990 óta pikkelysömör betegségben szenvedek. Hosszú évek alatt semmilyen orvosi kezelés és fürdõ nem segített állapotomon. Az egész testem tele volt sebekkel. Az egyik ismerõsöm tanácsára elkezdtem szedni a Napkristály italt és a Trace Minerals 44M-et. Az ital három hónapi fogyasztása után a testemen új sebek már nem jöttek elõ. Már ezt is óriási dolognak tartottam. Tele voltam energiával, majd szétrobbantam az erõtõl, folytattam az italok szedését. Gyökeres változásra a 8. hónapban került sor. Ekkor kezdtek elhalványodni a sebek, melyek a 12. hónapban teljesen elmúltak. Azóta nyugodtan kimehetek a strandra is, le merek vetkõzni, ami addig csak álom volt a testemen lévõ sebek miatt. A Napkristály italból 3x2 kávéskanállal, a Trace Minerals44-bol napi 30 cseppet szedek. K.É., Szentes


39) Kisfiam 3 éves. Óvodai beiratkozáskor kezdtük el a Flavin7 termék szedését általános immunerõsítés céljából. Naponta 5 ml-t kapott belõle 2002 októbertõl 2003 márciusig. Kristóf az óvodai beilleszkedést hiányzás nélkül tudta le. A téli idõszakban nem volt beteg.(A termék kissé kesernyés íze egyáltalán nem zavarta a gyereket.) Varga György, Zalaegerszeg



Területi képviselőket, forgalmazókat keresünk: 06-30-6874347

40) 28 éves ismerõsöm az idõközönként elvégzett lábszõrtelenítés után Kristálykrémet használt. Azt tapasztalta, hogy a bõrfelület gyorsabban regenerálódott, a kisebb hegek szépen eltûntek. Lába láthatóan szebb lett a Kristálykrém folyamatos használatával. A Kristálykrémet az esti zuhanyzást követõen kente a lábára. Varga György, Zalaegerszeg

41) 32 éves vagyok. 2000. január 30-án térd keresztszalag mûtéten estem át. Kezelõorvosom izületi fájdalmakra használatos gélt, tapaszt és port írt fel. A térdmûtétet követõen elvégeztem a labdarúgó játékvezetõi tanfolyamot. (Ez idáig aktívan sportoltam.) A mérkõzések vezetése közben többször fájlaltam a térdem. A harmadik mérkõzés után a felszerelés mellé eltettem a Trace Minerals44-et és a Kristályolajat. Elkészítettem kb. fél liter ásványi anyaggal dúsított folyadékot (fél liter szénsavmentes ásványvíz és ehhez adva 15-20 csepp Trace Minerals44) ), amit a mérkõzés félidejében elfogyasztottam. Az Kristályolajból 3-4 cseppet a térdizület belsõ, fájdalmas részét kentem be, majd ezt olaj nélkül kb. 5 perc múlva megismételtem. 2003. márciusától mindennapos használattá tettem az ásványi anyag bevitelt, esténként lefekvés elõtt elkészítem az italt, amit elfogyasztok. Az Kristályolaj a felszívódást követõen kb. 15-20 perc alatt fejtette kis a hatását, csökkentette az izületi fájdalmakat. Mára megszûntek térdfájdalmaim. Varga György, Zalaegerszeg


42) 27 éves lány vagyok. Aktív sportolóként, a napi edzések mellett folyamatosan küszködtem a székrekedéssel. Kellemetlen volt számomra, hogy a fárasztó kosárlabda edzéseket követõen még az illemhelyen is „küzdenem” kellett. Kezelõorvosom Levolac sirupot és Tisasen A, B tablettát írt fel, de nem oldódott meg a problémám. Javasolták, hogy próbáljam ki a Napkristály italt. Naponta 5 ml-t ittam belõle és már a harmadik héten javulást tapasztaltam. E.I., Zalaegerszeg


43) 30 éves ismerõsöm panaszkodott arról,. hogy menstruációs ciklusa elején illetve kezdetén folyamatos görcsök kísérik végig a mindennapjait. Egy baráti beszélgetés közben ajánlottam, hogy próbálja ki a Napkristály italt és a Kristályolajat. A Napkristály italból naponta 5 ml-t ivott, a Kristályolajat fájdalmak idején háromszor használta naponta. A termékek használata jelentõsen csökkentette a fájdalmakat. Varga György, Zalaegerszeg


44) 55 éves férfi vagyok. 2002. szeptemberében rosszindulatú daganatot találtak a tüdõmben. kemoterápiát kaptam és szteroidokat. 2002. október óta szedtem napi 2x 1 kk. Avemart, ittam a Preventa vizet és ittam Flavin7 italt. Sajnos az utolsó CT és egyéb vizsgálatok javulást nem mutattak, de valószínû, hogy a Flavin7 ital szedése segített a terápiák alatti jobb közérzetben és talán a folyamat lassítását is segítette. M.L., Budapest


45) 53 éves nõ vagyok. 1993-ban részleges mellmûtétem volt hónalji nyirokcsomók eltávolításával rákos daganat miatt. A mûtét után sugárkezelésen voltam. 2002-ben jobb mellemet távolították el szintén rosszindulatú daganat miatt. Ekkor nem vállaltam sem a kemoterápiát, sem a hormonkezelést, de szedtem Avemar, Culevit terméket, ittam gyógyteákat, Thuja és Árnika cseppeket. Ráadásul 40 éve epilepsziás vagyok. Nehéz lenne az összes gyógyszert felsorolni, amiket a 40 év alatt kaptam és szedtem rendszeresen. Kb. egy éve fogyasztom a Flavin7 italt, napi 2x5 ml mennyiségben, de nem rendszeresen, mivel rokkantnyugdíjamból nem tudtam folyamatosan megvenni. A Flavin7 ital kellemes ízû, a többi nem hivatalos szertõl nem lehet különválasztanom a hatását, mert együtt használom azokkal. A lényeg: mind a féléves, mind az egyéves rákos felülvizsgálati leleteim negatívak. Betegségeim ellenére is energikus vagyok, az epilepsziás rohamokat, és arra kapott gyógyszereket (jelenleg Tegretol CR 400, Neurontin 400, Lamichal 100) alacsony vérnyomást okozó hatását leszámítva jól vagyok. Szné. K.K., Vác


46) 62 éves asszony vagyok. Jobb emlõ rosszindulatú daganata miatt mûtöttek 2001. augusztusában. kemoterápiát és sugárkezelést kaptam. Két éve iszom a Flavin7 italt. Másfél évig 10 ml-t, fél évig 5 ml-t ittam meg belõle. Azt tapasztaltam, hogy nagyon jó hatású a szívre és az érrendszerre, vérképzésre, fokozza az eronlétet, csökkenti a kemoterápia mellékhatásait. B.J.-né, Alsógöd


47) 62 éves asszony vagyok.20 éve szenvedek cukor betegségben. Ehhez járult, hogy 2001. október 12-én mellembõl rákos daganatot kellett eltávolítani. Mûtéti gyógyulás után 4 kemoterápia kezelés, ezt követõen 25 sugárkezelés és újabb 2 kemoterápia kezelés következett 2002-ben kezdtem el szedni a Flavin7 készítményt. Három hónapon át 2x5 ml, ezt követõen 1x5 ml volt a napi adagom. A kemoterápiás kezelés alatt és a sugárkezelés alatt sot még 2 hónappal késõbb is szedtem a Flavin7 italt. 2003 május hóban voltam onkológiai vizsgálaton. Az ultrahang és a vérvétel eredménye is negatív. Ez a gyógyulás a termék érdeme is. Én ebben nagyon hiszek! Özv. Köteles Ferencné, Törökszentmiklós


48) 47 éves asszony vagyok. Emlõ rosszindulatú daganata miatt 2001-ben mûtöttek. kemoterápiát és sugárkezelést kaptam. Már 3 kemoterápián túl voltam, amikor elkezdtem inni a Flavin7 italt és a Napkristály italt. Naponta 10 ml, kemoterápia alatt l5 ml-t ittam belõle. Úgy vettem észre, hogy könnyebben viseltem a mellékhatásokat. Egy év múlva újra kezdték a kemoterápiát, mert a mûtéti heg vonalában találtak daganatot, azóta megint túl vagyok a kezeléseken, nem látnak semmit a heg vonalában. K.I-né. Répcelak


49) 42 éves nõ vagyok. Emlõ rosszindulatú daganata miatt 200-ben mûtöttek. Egy év múlva hallottam a Flavin7 termékrõl, ekkor kezdtem el szedni. A Flavin7 italból napi 10 ml-t használtam. Sokat erõsített a készítmény az immunrendszeremen. Jó fizikai állapotban vagyok, az elmúlt években még náthás sem voltam. A vérképemen sokat javított. Már jó ideje tökéletesek az eredményeim. Egyébként használom még a Napkristály italt és a Kristálykrémet is. N.-né, P.M., Répcelak


50) 34 éves nõ vagyok. Immunrendszer megerõsítésére, betegségek megelõzésére kezdtem el használni a Flavin7 italt. Naponta 5 ml-t iszom belõle. Jó fizikai állapotba kerültem. Izompanaszaim megszûntek. Azóta rendszeresen sportolok. Védettséget nyújtott az influenza ellen, pedig munkám miatt naponta közösségben vagyok. Használom még a Napkristály italt és a Kristálykrémet is alkalomszerûen. R-né H.A., Répcelak

51) 2000. év szeptemberében rosszindulatú emlõdaganattal operáltak. Ezt követõen sugárkezelés, majd tabletták szedése következett. A vérképem ennek következtében leromlott. A fenti kezelések után a fehérvérsejtek száma a kritikus szint 0,28 %-ra csökkent. A Flavin7 ital szedését követõ második ellenörzõ vizsgálatok már az alsó határt megközelítõ értékeket mutattak ki. A Flavin7 italt két éve iszom folyamatosan napi 2x5 ml mennyiségben. A Trace Minerals44-bol 3x10 cseppet használok. Sz.S.né, Répcelak


52) 50 éves nõ vagyok. Ingadozó vérnyomás, változókori panaszok, látásromlás jelent problémát számomra. Többféle vérnyomáscsökkentõ gyógyszert kipróbáltam és szemüveget hordok. El kezdtem használni a Napkristály italt. Rendszeresen 3x10 cseppet iszom belõle. Napi egy vérnyomáscsökkentõ mellett a vérnyomásom stabilizálódott. A Kristálykrém csodát tett a szememmel, ma már szemüveget sem kell viselnem, kifogástalanul látok. A szemvizsgálat is igazolta ezt. Változókori panaszaim pillanatnyilag megszûntek. A Kristályolaj nélkül már egy lépést sem teszek. G.Gy.-né, Répcelak


53) 63 éves asszony vagyok. Betegségem: Idegi és fizikai megterhelés és a változáskori csontritkulás az utóbbi 3 évben, valamint hõhullám, stb. Kezelõorvosom Pausogest filmtabletta szedését javasolta. Emellett a Flavin7 italt 3-4 hónapig kúraszerûen, napi 5 ml mennyiségben, a Trace Minerals44-et állandóan napi 30 cseppel fogyasztottam. A közérzetem jó volt, nem voltam fáradékony, a fizikai munkát is könnyebben végeztem. A csontritkulás is egy év alatt kifejezetten javult, amit a vizsgálatok is megerõsítettek. Egy év alatt a gyógyszert el tudtam hagyni, csak a Villarosa gélt használom. A panaszaim sem jönnek elõ éjszaka, mint azelõtt. A testápoló Kristályolajjal elkeverve fájdalomcsillapításra kiváló hatású. Izületi fájdalmaim csökkentésére alkalomszerûen használom. Az ezüst kolloidot fertõtlenítésre belsõleg, külsõleg alkalomszerûen használom. K.-né F.E., Hódmezõvásárhely


54) 53 éves férfi vagyok. Tüdõdaganatom van. Sugár kezelést és egyéb terápiát kaptam. 2001 márciustól napi 10 ml mennyiségben iszom a Flavin7 italt. Étvágyam javult, közérzetem jobb lett. Vérképem is javult. A Flavin7 ital pozitívan hat a mentális életemre. Ha rövid idõre abbahagyom fogyasztását, a szervezetem azonnal jelzi, hogy igényli ezt, ezért folytatom a Flavin7 ital szedését. Sz.S., Végegyháza


55) 2000. júniusában gyomorvérzésem volt. Ezt követõen egy éven keresztül köhögtem. Minden létezõ köhögés elleni gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelést kipróbáltam, de semmi sem segített. 2001. február 1-én kezdtem el inni naponta 2x5 ml mennyiségben a Flavin7 italt. Az elsõ 4 hónapos kúra után szinte teljesen elmúlt a köhögésem. Emellett javult az emésztésem és jó lett az általános közérzetem. Azóta kevés kihagyással folyamatosan napi 1x5 ml-t iszom. Ajánlottam másoknak is és jó tapasztalatokat hallottam vissza. T.A.-né, Alsónémedi


56) 43 éves férfi vagyok. Fizikai és szellemi teljesítõképességem javítására kezdtem el szedni a Flavin7 italt. Három hónapon át rendszeresen fogyasztottam a terméket, napi 10 ml-t ittam belõle és éreztem a javulást. P.Zs., Budapest


57) 40 éves egészséges férfi vagyok. A Flavin7 italt használom folyamatosan. (3x20 nap/3 flakon, majd 20 nap szünet és ismétlés 3x20 nap/3 flakon) Van, aki naponta fél dl pálinkát iszik, én a Flavin7 italt választottam, a hatása csodálatos a közérzetemre, fizikumomra. P. T., Budapest


58) 6 éves leukémiás kisfiú anyukája vagyok. Gyermekem a betegsége során hepatitis C fertõzést kapott. Kemoterápiás kezelést majd a májra interferon kezelést kapott. A májfunkció mindig magas volt, kétszeres vagy háromszoros. A Flavin7 ital szedését követõen tökéletes a GOT és a GPT érték. Kisfiamnak jó az állapota, májfunkciós értéke tökéletes. Sz. H.L., Eger


59) 31 éves nõ vagyok. Tüdõmûtéten estem át, mely során komplikációk léptek fel, majd a gyógyszeres kezelések mellékhatásai okoztak problémát. El kezdtem szedni a Flavin7 és a Napkristály italt. A Flavin7 italból egy hónapig 2x10 ml-t a Napkristály italból kb. 8 hónapig napi 1-2 teáskanállal vettem be. Nagyon jók a tapasztalataim. Közérzetem, immunrendszerem rohamosan javult, bélmûködésem helyreállt. Tüdõmûtét során alsó lebeny eltávolítására került sor, illetve regenerációra. Gyógyulás során nagy dózisú, erõs gyógyszereket kaptam, melyek az amúgy is legyengült szervezetemet, illetve gyomor és bélrendszeremet megterhelték. A felépülés során tüdõgyulladás is fellépett, majd vírusos fertõzések. Ezek után – több kórházi kezelés – kerültem kapcsolatba a termékekkel, mivel édesanyámnál IV. fázisban lévõ rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. A Flavin7 italt õ kezdte el szedni, majd én is. Miután õ szedte, a kemoterápiás kezeléseket jól bírta, haja nem hullott ki, étvágya megmaradt. A kemoterápiával párhuzamosan sugárkezelést is kapott. Más vitaminokat és Béres cseppet is szedett. Sz.G., Debrecen

60) 49 éves nõ vagyok. 1996-ban kezdõdött agyér tágulat betegségem, melyrõl csak 1999-ben szereztünk tudomást. Agyidegi érintettség miatt félrenyeltem. Ez a probléma a felírt gyógyszer hatására javult. 1999-ben kezdtem el a Flavin 7 ital fogyasztását. Eleinte 10 ml, késobb 2x10 ml-t fogyasztottam belõle naponta. A fejfájások megszûntek, az immunrendszerem megerõsödött, mozgásom napról-napra javult. K.J-né, Budapest

1) 66 éves férfi vagyok. 2003 márciusában rosszindulatú daganatot állapítottak meg gégémben az orvosok. Flavin7, illetve Flavin7 Prémium ital fogyasztásával elkerülhetővé vált a gégemetszés. Dózis: 10ml/nap

Cz. Bertalan, Sirok

2) 54 éves nő vagyok. Fibroma miatt mellműtétem volt. A mellműtétet követően később hegképződés volt látható az ultrahang vizsgálaton. Három hónapig szedtem a Flavin7 készítményt napi 5ml mennyiségben és a következő ultrahang vizsgálatkor már nem volt látható az 5 mm átmérőjű csomó, heg. Ezt leleteim is igazolni tudják. Váltózokori panaszaimra két hónapja alkalmazom a Villarosa gélt. Megszűntek ezáltal a hőhullámaim és a fejfájásom is.

D.L.-né, Marcali.

3) 3 éves kislányom a téli időszakban gyakran betegeskedett. Székrekedés, fájdalmas székelés, ebből következően széklet visszatartás okozott neki problémát. Napi maximum 10 csepp Trace Minerals 84M használatával megszűntek fent említett panaszai. Problémát jelentett számunkra kislányunk étvágytalansága is, valamint az, hogy gyors ütemben növekedett. Vitacolin étvágyjavítót kapott az orvostól, e mellett pedig Flavin7 italt ivott folyamatosan, napi 1-2ml-t. Ennek eredményeként szinte egész évben alig volt beteg, nőtt az étvágya. Súlya megfelelő, 15 kg, magassága 90cm.

D.M. Marcali.


4) 33 éves nő vagyok. Terhességi toxémiám volt, a vártnál 1 hónappal korábban szültem. Szülés után a szövetekből nehezen szívodott fel a sok víz. Az orvos C-vitamin injekciót írt fel. A kislányomat 20 hónapos koráig szoptattam, de az étvágyammal probléma volt. 46 kg volt asúlyom, magasságom 164cm. Állandóan szédültem, rossz volt a közérzetem. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a Flavin7 termékkel. Három hónapos kúra után javult az étvágyam és 52 kg-ra, az eredeti súlyomra híztam. A három hónapos kúrát a téli időszakban minden évben megismétlem.

D.M. Marcali.


5) 52 éves nő vagyo. Pár évvel ezelőtt izületi fájdalom jelentkezett a térd, könyök, boka és ujjakterületén. Az orvosom fájdalomcsillaapítokat, különböző összetételű kámforos krémeket írt fel, de panaszaim nem szűntek meg. Fél éve használom a Kristályolajat. A folyamatos használat során fájdalmaim enyhültek. A fájdalmas területet 5-10 percig masszírozni kell az olajjal, hogy kifejtse jótékony hatását. Megfigyeltem, hogyha kihagyok pár napot, elmulasztom a kezelést, a fájdalom újra jelentkezik.

Kné L.E. Marcali.


6) 22 éves nő vagyok. Egy évvel ezelőtt alhasi fájdalmaim, és görcseim voltak a menstruációs időszak idején. Orvosom fájdalomcsillapítót írt fel ( No-Spa, Meristin). Kipróbáltam a Villarosa gélt. Havonta egy tégelyt használtam el és három hónap után megszűntek a kellemetlen panaszaim. Azóta is folyamatosan használom ezt a terméket.

K.R. Marcali.


7) 58 éves férfi vagyok. Rosszindulatú daganatot találtak az agyamban és a húgyhólyagomban is. Elváltozások keletkeztek a tüdőmben is, amire semmilyen gyógyszert nem tudtam szedni. 2001. augusztus óta szedem a Flavin7 italt napi 10ml mennyiségben, valamint gyógyteát iszom rendszeresen. 20 hónap elteltével kaptam az agydaganatomra sugárkezelést. Meggyőződésem, hogy a Flavin7 ital jótékony hatásának köszönhetem, hogy állapotom a súlyos betegség ellenére is kielégítő.

F.K., Zalaegerszeg.


8) 80 esztendős vagyok. A sok gyógyszertől gyomorvérzést kaptam, ezért minden gyógyszertől eltiltottak. Egyébként nagyfokú csontritkulásom van, idegi-és reuma fájdalmak gyötörnek. 3 éve szedem a Trace Minerals 44M-et napi 3x20 cseppet, és a Kristályolajat használom. Vérnyomásom 240/130 volt, most már 130-140/70. Túl vagyok három infarktuson, epe, mandula és vakbélműtéten. Ez év áprilisától szedem a Flavin7 italt és rendkívül jól érzem magam tőle. Úszom, tornázom, jó kedvvel kertészkedek, magam körül mindent elintézek. M. F.-né Budapest. 2003 januárjában az idős kutyám lebénult. Úgy gondoltuk elaltatjuk, de 33 éves unokám adott neki még esélyt. Felhívta a Crystal Institute Kft-t, ahol javasolták, próbáljuk ki a Flavin7 italt. Megvettünk egy üveggel belőle és kutyánk 3 nap múlva talpra állt, azóta is vidám és jókedvű, visszakapta hangját, labdázik. Mi pedig örülünk és csodálkozunk ezen a javuláson.

M. F.-né, Budapest.


9) 32 éves nő vagyok. Fejfájás, szédülés, rosszullét okoz problémát nálam. Teljes kivizsgálással sem sikerült megtalálni mi okozza a problémát, de azért infúziós kezeléseket és gyógyszereket kaptam, melyek semmi változást nem hoztak. Édesanyám ismerőse javasolta, hogy szedjem a Flavin7 italt. Három üveggel megittam és elmúlt a szédülésem, fejfájásom. Naponta 5ml-t fogyasztottam belőle. Rosszulléteim elmúltak. Nagyon örülök, hogy elfogadtam az ajánlatot és kipróbáltam ezt a terméket. Nagyon köszönöm a remek közérzetet és a problémamentes létemet, mert bizony nagyon rám fért oly sok idő után.

Szabó Éva Cegléd.


10) 73 éves férfi vagyok. Betegségem: prostata carcinoma, csontmetastasissal. Gyógyszeres kezelést kapok régóta, Bonephost írt fel kezelőorvosom. Ez év januárjától iszom a Flavin7 italt és szedem a Trace Minerals 44M cseppeket. Közérzetemben, erőnlétemben érzem hatását. Laborleleteimben induláskor 2800 T/l volt a vvt, jelenleg a legutolsó 3460 T/l. Én azt gondolom, hogy aez ennek a következménye. Fél évig 40 ml-es adagot ittam naponta a Flavin7 italból, a Trace Minerals 44M-ből 80 cseppet. Jelenleg 10 ml-t fogyasztok a Flavin7 italból.

M. I. Cegléd.

Ha jó érzés volt az egészsége, rendelje vissza nálam:
06-30-687-4347




Üdvözlettel: Dobrotka Béla V.I.P.Professional Mt.
Név:
Irányítószám:
Város:
Cím:
Szállítási cím: (csak ha nem egyezik a fenti címmel)
Telefon:
e-Mail:
Amennyiben Ön vállalkozóként szeretne regisztrálni, kérem adja meg az alábbi adatokat is! Adószám:
Képviselőnév:
Megjegyzés:
Flavin 7 200ml 5270 Ft
Flavin 7 Prémium 200ml 6300 Ft
Flavin 7 rostok 200g 4400 Ft
Flavin 7+kapszula 30db 1770 Ft
Flavin 7+kapszula 90db 4590 Ft
Flavin 7+Prémium kapszula 30db 1880 Ft
Flavin 7+Prémium kapszula 90db 4900 Ft
Flavin7 ital 500ml 8900 Ft
Flavin77 Flavinárium 7x2 tasak 6990 Ft
Flavin77 Flavinárium+A 7x2 tasak+140g 7990 Ft
Flavin77 rost 27500 Ft
Flavin77 rost 400g 16000 Ft
Flavin77 szirup 250ml 17000 Ft
Flavin77 szirup 500ml 32500 Ft
Ingyenes regisztrációt elfogadom: Igen
Nem
Mikor tudom átvenni a csomagot: Egésznap
8-tól - 12.-ig
12.-től estig.



<








Honlapkészítő